Jászladány híd lett Erdély és Vajdaság között

A Bethlen Alapkezelő Zrt-nél elnyert pályázata tette lehetővé, hogy a Ladány-Napjához kapcsolódóan, erdélyi és vajdasági partner településeink képviselőivel találkozzunk Jászladányon. A napnak egy különleges pillanata volt, hogy e keretek között írhatta alá Drávucz Katalin polgármester asszony a Vajdasági oromhegyesi Balla Lászlóval és Erdélyi csíkrákosi Császár Attilával polgármesterrel a testvértelepülési megállapodást.

– a kapcsolat létesítése kiemelkedő fontossággal bír Jászladány község és közösség életében. Igazán különlegessé teszi ezt a megállapodást az a tény, hogy két olyan településsel íródott alá, amely a történelmi nagy Magyarország területén helyezkedik el…Ahol még értékelik milyen magyarnak lenni, és ahol büszkék magyarságukra”- hangsúlyozta Drávucz Katalin polgármester asszony ünnepi köszöntőjében.

Mostantól a határainkon túl sem vagyunk egyedül. Létezik két olyan település, ahová megérkezve barátként fogadnak bennünket.

testvervarosi